Még egy tanév végére értünk, és még ha nagyon másféle volt mindannyiunk számára, ez még nem akadályozott meg abban, hogy egy nagyon sikeres rendezvényt szervezzünk a befejezésére.
A találkozónk június 16-án szerdán volt a Görögség Háza üde zöld és hűvös kertjében.
Ott, a magas fák árnyékában a csoportokra osztott tanulóinknak lehetőségük nyílt szórakozni, de tanulni is azokon a tevékenységeken keresztül, melyeknek témája az olimpiai játékok voltak.
Játékokkal, vetélkedőkkel, festményekkel, kézműves foglalkozásokkal, rejtvényekkel, amelyeket különféle állomásokon szerveztünk, sokat tanulhattak az ókori és az újkori olimpiai játékokról, de elsősorban az általuk képviselt elvekről és értékekről, az őket szolgáló népek együttműködésének és megbékélésének szelleméről, a nemes versengésről, amelynek jellemeznie kell a játékokat.
Ezt követően szakértők közreműködésével minden tanuló részt vett olyan fához rögzített kötelekkel mozgatott játékokban, melyekhez együttműködésre és csapatszellemre volt szükség.
Miután minden tevékenység véget ért, mindannyian együtt énekeltünk, majd a versenyeken részt vevő tanulók, illetve a pedagógusok munkájának elismeréseként díjátadás, végül pedig bizonyítványosztás következett.
A rendezvény a különösen finom vacsorával ért véget, melyet Philippasz kollégánk készített egy hatalmas üstben.
Találkozunk a következő tanévben és reméljük, mindannyian egészségesen térünk vissza az iskolába!