2025.04. 01-jén a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar csoportos tanulmányutakra kiírt pályázatával a Neveléstudományi Intézet, Pedagógia alapképzés (angol nyelven) hallgatói meglátogatták a Manolisz Glezosz 12 Évfolyamos Kiegészítő Görög Nyelvoktató Iskola budapesti központját. A látogatás kapcsolódott az „Inclusive Society and Education” és az „Integration, Separation and Segregation in Education” c. kurzusokhoz, amelyeket Horváth Gergely tanársegéd tart a csoportnak. A kurzusokon Pedagógia alapszakos, illetve különböző csereprogramokon részt vevő nemzetközi hallgatók vesznek részt, a világ minden tájáról, Kolumbiától, Kínáig. A látogatás során az iskola igazgatónője, Kakukné dr. Partics Krisztina angol nyelven bemutatta a kurzus hallgatóinak a magyarországi görög nemzetiség történetét, valamint az iskola múltját és jelenét. Szó esett a magyarországi nemzetiségekről és azok kollektív és egyéni jogairól is. A látogatók nagy érdeklődést mutattak a téma iránt, az előadást egy online játékos teszt és beszélgetés követte. A hallgatóknak során lehetőségük volt betekinteni a pedagógiai munkába: egy óvodai foglalkozást és több görög nyelvi csoport óráját látogatták meg, továbbá megismerkedtek a görög ABC-vel, megtanultak néhány alapszót görögül és megkóstolhattak néhány görög előételt is.