A magyarországi görögség, ahogy minden évben, idén is méltó módon ünnepelte meg az 1821-es szabadságharc évfordulóját. Iskolánk rész vett az ünnepi megemlékezésen egy rövid, de annál gazdagabb programmal. A gyerekek verseket és prózákat szavaltak, a két narrátor pedig elmesélte a közönségnek a forradalom eseményeit. A szabadságharc hőseiről, helyszíneiről, verseiről és eseményeiről láthattunk vetítést, amely által audiovizuális élményben részesülve ismerhette meg a közönség a felszabadító harcok történetét. Az iskolai zenekar közreműködése különös színfoltot adott programunknak. Három dalt játszottak nekünk a forradalomról, diákkórusunk pedig szenvedélyesen énekelte Rigas Feraios Thourios című indulóját. Az előadás a szülők és minden néző részéről nagy tetszést váltott ki, hatalmas tapssal jutalmazták a tanulók előadását. Köszönettel tartozunk Antigoni Dimasinak és Nagy Krisztinának a forgatókönyv megírásáért, a program megszervezéséért és lebonyolításáért, valamint mindazon tanároknak, akik segítették a tanulók felkészítését a sikeres rendezvényre.