Néhány nappal ezelőtt ért véget iskolánk Erasmus+ 2021-1-HU01-KA122-SCH-000014244 görögországi mobilitási programja, melyet a Tempus Alapítványhoz benyújtott nyertes pályázatunknak köszönhetően tudtunk megvalósítani. A programra 2022. április 10-19. között került sor Görögországban, Trikalában. A résztvevő diákok és tanárok egymással párhuzamosan vettek részt a képzésben, melyet a közép-görögországi Trikalában működő SAPLLe Tudományos Egyesület tartott „Innovatív tanulási technológiák” témában.

A mindennapos tanórák mellett – melyeket a trikalai 5. számú gimnáziumban tartottak számunkra -, a gazdag program részét képezte a város és a környék látnivalóinak megtekintése is. A gyerekek egy 3D-s fényképezőgéppel lefényképezték a város nevezetességeit és digitális eszközökkel saját turisztikai kalauzt készítettek Trikala városáról. Emellett játékot programoztak, saját weboldalt készítettek és videót szerkesztettek. A tanárok képzésének fókuszában a „fordított osztály”- módszer állt, ehhez a résztvevők a görög mint második/idegen nyelv tanításánál használható tanítási forgatókönyveket alkottak, videóba ágyazott kvízeket szerkesztettek, továbbá a kooperatív tanulás elősegítése érdekében egy  blogot is létrehoztak.

Az iskola igazgatónője, Fani Smixioti asszony, valamint a tudományos egyesület többi tagja szívélyesen fogadtak minket és kiváló programokat szerveztek nekünk görögországi tartózkodásunk minden napjára.  Trikala  – ahogyan azt az önkormányzat sajtóreferense a városházán tett látogatásunk során elmondta nekünk -, “intelligens” város, mely az első vezeték nélküli internethálózattal büszkélkedhet Görögországban. Emellett kiépített egy “intelligens parkolási” rendszert, amely megmondja, hol vannak szabad parkolóhelyek a városban. Trikala részt vett az uniós „Vezető nélküli busz” kísérleti projektben, az önkormányzati 24 órás internetes ügyfélszolgálatot működtet, és sok egyéb újítást vezetett be. A város 50 000 kerékpárral rendelkezik, amelyeket a lakosok naponta használnak, a Lethaion folyó mentén pedig több híd található elegáns faültetvényekkel. Érdekes látványosság a Manók malma, mely karácsonykor az ország legnagyobb tematikus parkjává alakul, és amelyet a téli ünnepi időszakban több mint egymillióan látogatnak meg.

A trikalai tartózkodásunk során ellátogattunk a Városi Könyvtárba, ahol Jenny Russiou érdekes idegenvezetést tartott nekünk, megtekintettük a jó állapotban lévő mecsetet és az iker törökfürdőt, a Mouzaki Környezeti Oktatási Központot, a Kalambakai Szakközépiskolát és a Thesszáliai Egyetem Testnevelési Karát. Itt megnéztük és ki is próbáltuk, hogyan végeznek high-tech eszközökkel méréseket a sportolókon.

Végül a diákok és tanárok több kirándulás keretében ellátogattunk a régió legszebb látványosságaihoz azzal a céllal, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk a tájegység kultúrájával és anyagot gyűjtsünk, melyet felhasználtunk az innovatív technológiák használatával kapcsolatos képzés teljesítéséhez. A 12 nap alatt ellátogattunk a varázslatos Meteorákhoz, jártunk az epiruszi Metsovoban, a dodoni jósdában, megnéztük a prevezai ókori római várost, Nikopolist, és a hozzá tartozó múzeumot. Jártunk az acheroni nekromandioban (halottas jósdában), Lefkada városában, Pargában, az Arta folyó történelmi hídjánál és Ioanninában. Trikala közelében busszal ellátogattunk Elatiba, a Porta Panagia bizánci templomba, és felsétáltunk az Agios Vissarion és Paleokarya íves kőhídjaira. Nagy köszönettel tartozunk az SAPPLe csapatának a program kiváló megszervezéséért, és reméljük, hogy a jövőben is folytathatjuk az együttműködést.