Bukarest, szeptember 7-10.

Immár 4 éve rendezik meg a romániai Bukarestben a Görög Nyelv Nemzetközi Olimpiáját a Romániai Görögök Egyesülete és a Román Oktatási Minisztérium idegen nyelv oktatása osztályának részvételével.A versenyen olyan különböző országokból érkező gyerekek vesznek részt, akik a görögöt mint második nyelvet tanulják.

Iskolánk minden évben képviselteti magát az olimpián, így idén is részt vett 5 tanulónk a versenyen, szinte minden szintet képviselve (A2, B1, B2 és C), hárman Budapestről, egy tanuló Miskolcról és egy Szegedről érkezett.

A 43 versenyző többségében román származású volt, de érkeztek tanulók Bulgáriából, Moldáviából, Görögországból és Ciprusról.

Érdemes megjegyezni, hogy a görög nyelv tanítása különösen elterjedt Romániában, sok gimnázium tanrendjének része úgy Bukarestben, mint vidéken. Görög iskolák már a XX. század elejétől léteztek Romániában. Manapság kb. 6000 diák tanulja a görög nyelvet nappali iskolájában, mint második idegen nyelvet. Ez az oka annak, hogy az olimpiát nagyon hivatalos keretek között szervezik, és a vizsgák magas szintűek. Az első hely megfelel az „Ellinomatheia” görög állami nyelvvizsga megszerzésének, és ezt el is ismerik hivatalosan Romániában. Ez a hatalmas érdeklődés nyelvünk iránt a görög kultúra iránti csodálatból és általában véve a filhellén érzelmekből és az ország közötti jó kapcsolatból ered, melyet a két állam a XVII. század végétől ápol. Emellett nagy szerepet játszik a várható munkavállalási lehetőség, melyet a görög nyelv ismerete kínál, mivel az utóbbi években a görögök élénk kereskedelmi tevékenységet folytatnak Romániában.


A mi csapatunknak nem sikerült az olimpiai dobogóra lépnie, mindazonáltal elégedettek vagyunk diákjaink eredményeivel, akik a saját szintjükön min. 62%-ot és max. 86%-ot értek el.
A vizsgákon kívül lehetőségünk volt megismerkedni a résztvevő tanárokkal és diákokkal, akikkel véleményt és tapasztalatokat cseréltünk, valamint a román fővárost is megtekinthettük közelebbről.

Gratulálunk a résztvevő diákoknak!

 

Mokka Pinelopi