Select Page

December 15-től 17-ig Thesszalonikiben görögországi és külföldi görög iskolák 700 tanulója vett részt a második összgörög ENSZ konferencián, melynek témája az alábbi volt: „Diákok diplomataszerepben”.

A szervezést a ROI Közhasznú Társaság valósította meg oktató, társadalmi és humanitárius célokat szolgálva. A résztvevő tanulók oktatását a bizottságok elnökségének tagjai végezték, minden bizottságból a témának megfelelően.

A tanulók épp ugyanúgy dolgoztak és vitatkoztak, ahogyan ez az ENSZ valódi konferenciáin történik, így sikerült belebújniuk egy diplomata szerepébe. Ez volt valójában a konferencia értelme.

A program célja a tanulók képzése olyan kérdésekben, amelyek a modern világgal foglalkozó általános és aktuális témákat érintenek, lehetőséget nyújtva ezáltal nekik arra, hogy a nemzetközi diplomácia vezérelveinek keretei között cselekedjenek, fejlesztve egyidejűleg a retorikai készségeiket is. Iskolánkat Petkari Lito budapesti tanítványunk képviselte, akinek lehetősége nyílt tájékozódnia az Egyesült Nemzetek Szervezetének működéséről, és aktívan részt vennie az emberi jogok védelmével foglalkozó bizottság munkájában mint szakértő, kifejtve véleményét. Értesült azokról a kérdésekről, melyek a globális emberi jogokkal foglalkoznak, és lehetősége nyílt arra, hogy erről hallgatóság előtt nyilatkozzon. Találkozott sok kortárs görög diákkal, akik Görögország különböző városaiból érkeztek. A szervezésben Görögország minden szegletéből, valamint néhány külföldi országból érkező diákok vettek részt. Meg kell jegyezni, hogy a színvonal eléggé magas volt. A diákok úgy szónokoltak, mint az igazi diplomaták. A beszélgetések végeztével minden bizottság külön-külön összeállított egy szöveget, melyben javaslatokat tettek az emberi jogok még eredményesebb biztosítására minden szinten a föld minden sarkában. A mi részvételünk a bevándorló nők jogait védő bizottságban zajlott.

A kísérő pedagógus, Mokka Pinelopi pedagógusoknak és pszichológusoknak szóló előadásokat hallgatott meg az oktatást érintő témákban, és lehetősége nyílt véleménycserére más pedagógusokkal is.

Eseménydús három nap volt, eléggé fárasztó, de nagyon érdekes.