2022. október 13-án csütörtökön az Országos Idegennyelvi Könyvtárban zajlott le
iskolánk hagyományos irodalmi estje. Az idei rendezvényünket a kis-ázsiai
katasztrófa 100. évfordulójának szenteltük azzal a céllal, hogy tisztelegjünk azoknak
az embereknek az emléke előtt, akik a kis-ázsiai háborúban eltűntek, illetve azok
előtt is, akik elszenvedték a pusztítást és a gyökereiktől való kiszakítást.
Megemlékeztünk a történelmi eseményekről, elérzékenyültünk az emlékezés dalaitól
és zenéjétől, az aiol föld tájaitól, átéltük a kollektív emlékezeten keresztül Ionia
kultúráját.
A tanulók verseket szavaltak „Az elveszett haza siratása és dicsérete” c. Manganari
Antológiából, és elhangzottak az alábbi dalok is: Ta smyrneika tragoudia, Eche geia
Panagia, Eida to Aivali, az első kettő a diákkórus, a harmadik pedig Piltikaki Maria
pedagógus előadásában. A hangszeres kíséretet Piltikaki Marilia (santouri) és
Dercsényi Voula (zongora) biztosították.
A rendezvény megszervezését Siapanidou Elli pedagógus vállalta el, az
előkészületekben és a próbákon viszont iskolánk minden pedagógusa részt vett. Az
esemény támogatója a Budapest II. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat volt.